az Euroexam vizsgákon bármilyen szótárt használhatsz? Ráadásul már csaknem az egész vizsgán?
Hol vehetem át a bizonyítványt?
A bizonyítványodat annál az Euroexam Vizsgapartnernél veheted át, amelynek szervezésében a vizsgát letetted. Ez általában az az intézmény, ahol a vizsgajelentkezésedet, jelentkezési lapot leadtad, illetve a vizsgadíjat befizetted. Egyes esetekben előfordul, hogy a zsúfoltság elkerülése érdekében másik vizsgapartner által szervezett vizsga helyszínére irányítottak, ezért a vizsga előtt kapott értesítőlevélben minden esetben külön feltüntetjük a "vizsgaszervező" iskolád nevét és címét. A bizonyítványt kezelő Euroexam Vizsgapartner pontos nevét és címét tehát az értesítő levélen/emailen találod.
Vizsgaközpont:
A Vizsgaközpont (ebből csak egy van) található a Moszkva téren (ld. térkép balra). Itt végzik a vizsgák országos adminisztrációját, egyúttal magára a vizsgára is lehet helyben itt jelentkezni. Ha a Vizsgaközpontban jelentkeztél (vagy online jelentkezés esetén azt választottad ki), akkor a vizsga helyszíne rendszerint valamelyik közeli, budai gimnázium. Ide azonban csak a vizsgát letenni mész, semmi más, sem előtte, sem utána nem történik ott. Minden, a vizsgáddal kapcsolatos ügyintézés a Vizsgaközpontban magában zajlik, tehát a bizonyítványt is itt veheted majd át személyesen (a Moszkva téren, pontosabban Vérmező út 4.)
Vizsgapartner:
Ha jelentkezésedet valamely Euroexam Vizsgapartnernél adtad le (oda küldted, azt jelölted meg az űrlapon), akkor minden további ügyintézés is ott zajlik számodra. A vizsgapartnerek tehát azok az intézmények (rendszerint nyelviskolák, néha középiskolák vagy egyetemi részlegek), amelyeket a Főoldal/Vizsgapartnerek oldalon is megtalálsz. Akárcsak a Vizsgaközpont, az esetek többségében ők sem helyben, saját irodáikban, tantermeikben bonyolítják a vizsgát, hanem külső helyszínen (középiskolában, egyetemi előadóban). Értelemszerűen a bizonyítványokat ebben az esetben is a vizsgapartnernél, vagyis a jelentkezéskor megjelölt intézményben tudod átvenni.
A vizsgapartner iskolák nyitvatartása iránt náluk kell érdeklődni közvetlenül, de nyelviskolák jellemzően legalább 18 óráig nyitva tartják ügyfélszolgálatukat. A Vizsgaközpontban 10 és 18 óra között tudod átvenni a bizonyítványt munkanapokon.



